Posted on Hozzászólás most!

5 lehetséges megoldás (?) az elhidegülésre

Mit jelent valójában az elhidegülés? Tisztázzuk!

Ez a szó is, mint megannyi fogalom, mindenkinek mást jelent. Mégis, ha kimondjuk, hogy elhidegülés, a szó szoros értelmében azt látjuk magunk előtt, hogy két ember már alig beszél egymással, nem érdeklődnek egymás iránt, a legkevésbé működik közöttük a kémia. Az intimitás halott. Végeredményben a közös fogalomkészletünkben az elhidegülés a halódó párkapcsolat.

Milyen viselkedésmintákat kötünk ehhez a szóhoz?

érzelmi szinten:

  • kevés kommunikáció
  • érzelmi kötelékek folyamatos leépítése, amit hol csak az egyik, hol mindkét fél megszenved
  • állandó feszültség a két ember között

testi szinten:

  • nulla, vagy ritka szex, az is általában csak az egyik félörömét szolgálja
  • ritka testi kontaktus, nincs ölelés, csók, puszi – az egyik fél kiköltözik a közös hálószobából
  • lenullázódnak a közös programok
  • elmaradnak a közös ünneplések
  • Nincs ajándékozás

szellemi szinten:

  • a megoldáskeresés helyett a hibakeresés folyik, azonnal feltűnik a másik beszédében a javítanivaló
  • Kölcsönös szívességek helyett inkább az egymás szívatása folyik
  • feltűnnek és előtérbe helyeződnek a szellemi hiányosságok, erősségek, vagyis a két fél közötti űr

Egy ilyen helyzetben többféleképpen lehetsz benne.

Lehetsz nyerő helyzetben és vesztes helyzetben- anyagilag, érzelmileg és szellemileg.

Amennyiben magadra ismertél az elhidegülő viszony leírásában, akkor tudatosítsd, hogy hová tartozol a táblázatban.

elhidegülés táblázat

A tudatosítás abban segít, hogy ráláss a helyzetedre és dönteni tudj a következő lehetőségek közül.

Lehetséges kiútak az elhidegülő kapcsolatokból:

 – 1. A struccpolitika

Ha úgy érzed, hogy a táblázat kakisabbik felén tartózkodsz, akkor tudd, hogy efelé a megoldás felé fog húzni a szíved. Elmondom azt is, hogy miért.
Amikor az ember azt érzi, hogy anyagilag, érzelmileg és szellemileg is kiszolgáltatott, függő helyzetben van, egyszerűen bénán, tétlenül tűri a helyzetét és várja, hogy majd csak lesz valami. Közben meg sorvad a lelke, ő a legszerencsétlenebb ember a világon, hiába van meg „mindene”, semmit nem tud értékelni, mert úgy érzi, hogy semmibe veszik.

Saját magát korlátok közé szorítja, hiszen az a kép él benne, hogy a párja eltávolodott tőle, de ezen ő semmit sem változtathat, mert bármilyen benne élő megoldás a kiszolgáltatott helyzetét erősítené. Inkább foglalja le magát anyagi dolgokkal – vásárolgat, gyúr, vagy fitnessz terembe jár, fecseg barátokkal, barátnőkkel, ami ideig-óráig ad valamiféle örömet, de folyamatosan létbizonytalanságban, légüres térben érzi magát.

Egyértelmű hát, hogy ebben az esetben nem fog lépni. Néha ki-kiborul, csak úgy egy kicsit, hogy éreztesse a párjával, hogy nem jó a helyzete, de a cérnát soha nem szakítja el.

És igen, le lehet élni így egy életet, de minek? Miért jó, ha az embernek folyton hazudnia kell önmagának?
Miért jó az, ha igaziból ő maga az, aki semmibeveszi saját magát?

Ha tükörbe nézve felteszed magadnak a kérdést, hogy „Szeretem-e az életem?”, és erre nem egyértelműen igen a válasz, sőt, esetleg nem megy az őszinte szembenézés, akkor másik lehetséges utat kell keresni inkább, még akkor is, ha sokkal nehezebbnek tűnik. Segítségért kiáltani mindenkor adott lehetőség.

 – 2. A balta

Ha a táblázat nyerő oldalán érzi magát az ember, akkor könnyen ragadja meg a baltát és szétnyír minden köteléket, ami a másikhoz köti. Mondván, hogy ennél a helyzetnél bármi jobb. Ilyenkor fel sem merül, hogy a másikkal mi lesz. Annyira a szabadulás a lényeg, a cél, hogy az eszközök, az odavezető út már szinte nem is érdekes. A cél minden eszközt szentesít. Hogy milyen sérüléseket okozunk és szerzünk, csak akkor derül ki, amikor hosszú idő után újra, „tiszta” fejjel mérlegelni tudja az ember tetteinek következményeit. Persze csak akkor, ha nem azonnal menekült bele egy másik kapcsolatba, mely szinte törvényszerűen hozza egy idő után újra a már ismert buktatókat.

Az is lehetőség, hogy az ember megtanul egyedül boldogulni. Nem jó neki így, de mással nem tudja lelkileg fenntartani magát, csak azzal, ha minden nap igazolja önmaga előtt a szinglilét előnyeit. Ez persze sikerül is, mert egyedül egy ideig valóban jobb. Senkihez sem kell igazodni, nem kell alkalmazkodni, megbeszélni, elfogadni, gondoskodni, … sorolhatnám. De egyedül nem jó. Nagyon ritka az az ember, akinek egyedül valóban jó.

A lélek folyamatosan hajtja az embert a megismerésre, a másik felfedezésére. Sokan leélik az életüket egyedül, úgy, hogy az egyedüllétnek az összes védőbástyáját maga köré építi. És egy idő után valóban elhiszi, hogy sokkal jobb egyedül. De a lelke mélyén ő is tudja, nagyon jól tudja, hogy vágyik az igazi társ ölelésére. De azt tartja, hogy az igazi társa vagy nem született meg, vagy a világ másik felén él.

A balta esete akkor tud valóban nyerővé válni, ha az ember felül tud kerekedni a személyes sértettségen, megbántottságon, elvárásain a másikkal szemben. Akkor mondható el az, hogy tanult az előző kapcsolatból, és a következőben ugyanabba a gödörbe nem lép bele. Inkább elmegy mellette. Ilyenkor lehet olyan párkapcsolata, mely valódi kiteljesedett örömmel ajándékozza meg.

 – 3. Flört ide, flört oda

Mi van akkor, ha igazán nagy katasztrófa nincs a házasságban, nem megy még az egymás öldöklése, de a beszélgetés, a közös programok, a szex elmaradnak. Vagy csak simán a szex. Mert már sok-sok éve ugyanaz megy. Ugyanaz a két ember, ugyanaz az ágy, ugyanaz a pozíció, ugyanaz az unalom…
Nincs vágy. Szeretet lenne, de vágy! Na, az nincs. Már rég nincs.

Ilyenkor lehetséges megoldás egy harmadik. A közbeékelődő harmadik. Friss hús, friss energia, friss vágy. Ezt a vágyat fel lehet arra is használni, hogy az ember hazavigye és felpezsdítse a romjaiban heverő testi kapcsolatát. Működik akkor, ha az a fél, aki kifelé kacsintgat, szereti a társát és képes arra, hogy csak a vágyat vigye haza azzal a szándékkal, hogy javítson a kapcsolatán. Nagyfokú érzelmi intelligenciát igényel, hiszen ebben a helyzetben a legtöbb ember elcsábul, saját csapdájába esik.

Egy új partner friss energiái nagyon gyorsan maguk alá temetik az embert, túlnő rajta a kísértés. Viszont pontosan ilyen gyorsan a másik fél számára is látványossá válik, könnyen kiderül a félrelépés. Ilyenkor az elhidegült testi kapcsolat minden szinten lefagy.

Kivéve, ha valamelyik fél felvállalja a 4. lehetséges megoldást.

 – 4. Áldozatból áldás

Ez az a megoldás, ami bármekkora a baj, alkalmazható. Akkor sikeres, ha valaki nagyon elszánt és érzelmileg stabil tud maradni. Az érzelmi stabilitás kialakulhat egy megélt trauma, vagy érzelmi mélypont által. Ez az a helyzet, amikor nincs elvárás a másikkal szemben, egyszerűen tesszük a dolgunkat és az időre bízzuk a történéseket.

Vagyis, ha eldöntjük, hogy a partnerünk fontos számunkra, bármekkora is legyen az űr közöttünk, elkezdhetünk cselekedni. Nem árt ismerni, hogy mi a párunk szeretetnyelve, és minden nap, anélkül, hogy cserébe várnánk valamit, teszünk érte.

Itt jön be az Intimitás játék szerepe. Ez az a játék, amivel ha nincs vágy, de van egy elszánt fél, a hamvaiból is újjáéleszthető az elhidegült kapcsolat. Ilyenkor a játékszabály az, hogy a párunkat „testileg akadályoztatottnak” nézzük, esetleg kihagyhatjuk első játékra az első kört, és csak mi játszunk a párunkon. Nem fogunk csalódni. Nagy ajándék, amikor az ember a saját vágyát figyelheti meg a másik vágyának az ébresztgetésével. Nagyfokú testtudatosság nyerhető általa. Nem is beszélve a partner hálájáról. Egy idő után az „áldozatos” munka meghozza a gyümölcsét. És ez a gyümölcs minden gyümölcsök legédesebbjike!

Ez a megoldás az elhidegültségre kitartást, tartást, elszántságot és elvárásoktól való mentességet feltételez. Mondhatni olyan tulajdonságokat, melyekkel az emberiség kis része rendelkezik. De benned megvan. Igaz?! Próbáld ki! Nem kell hozzá hosszú idő, és máris érezheted a pozitív, áldásos hatásait.

Tudod mit?

Gondolj ilyenkor a párodra úgy, hogy beteg. Súlyos beteg. Nem hall, nem lát, nem beszél, vagy inkább félrebeszél. Mit teszel egy fekvő beteggel? Nem kiabálsz, nem veszekszel, nem veszed sértésnek, ha „olyasmiket” vagdos a fejedhez, egyszerűen csak szereted, „sütit viszel neki” és nem vársz vissza cserébe semmit.

Egy idő múlva fel fogod ismerni a gyógyulás jeleit és akkor sokkal nagyobb elszántsággal és lendülettel tudod folytatni a gyógyítást. A testi vágy és testi kapcsolat gyógyítása során áldozatos munkád eredménye olyan fokú gyönyör, melyet eddig nem ismertél. Hajrá, támogatlak az úton!

 – 5. Isten veled

Ez az út nem egy ember döntése, hanem a pár mindkét tagja tudatosan választja azt a megoldást, hogy elengedi a másik kezét. Ez a veszekedések, megaláztatások nélküli válás. Az az elválás, amit ugyanúgy meggyászol mindkét fél, de egy idő után mindketten képesek a továbblépésre. Ez a megoldás a leginkább előremutató abban az esetben, ha a felek belátják, hogy már jobb egymás nélkül, mint együtt. Ilyenkor a felek között megmarad a kölcsönös tisztelet és egyfajta szeretet is, mely végigkíséri az életüket.

Ha viszont a felek bármelyike is belemegy egy ilyen játékba azért, hogy „a békesség megmaradjon”, de folyamatosan azon ábrándozik, hogy mikor és hogyan tudja megmutatni a volt párjának, hogy mennyire érdemes ő a régi pozíciójára, akkor ez a döntés csak egy látszatmegoldás. A problémák szőnyeg alá söprése.

Aki nem tud továbblépni, a múltban él, múltbéli gondolatokat dédelget, az sajnos megreked az életében. Jónéhány hónapra, évre beleragad a saját érzelmi mocsarába, ahonnan csak egy súlyos trauma, vagy csak egy terapeuta tudja kihúzni.

Ha egy kötél elszakadt, lehet toldozni, foltozni, de a sérülékenysége megmarad. Nem tartós. Ha viszont szövünk egy új, erős kötelet, egy másik kötelet, akkor estleg ehhez hozzá lehet kötni az elszakadt előzőt.
Lépni kell.
Tovább.

Nem, nincs egyszerű, könnyű megoldás.

Csak nehéz és még nehezebb utak vannak. Hogy melyiket járod, melyiket választod, rajtad áll. Tudnod kell azonban, hogy lelked hajtani fog, nem maradhatsz egyedül, bármennyire is kecsegtető a lehetőség. A lélek magánya ugyanannyira rossz, mint a lélek eltiprása, a hazugság és a méreg cseppenként való adagolása. Az egyedüli lehetőség a kiteljesedésre az emberek 99%-ának a párkapcsolaton keresztül vezet. Ahhoz, hogy az ember felfedezze, megismerje önmagát, szüksége van egy tükörre.

És ez a tükör általában, ha csorba is, torz is néha, a legnagyobb kincset tükrözi vissza.

Azt, amit lelkünk mélyén rejtünk!

Posted on Hozzászólás most!

Párkapcsolati játék, ami más, mint a többi 1000?

Hosszú évekkel ezelőtt egy hófehér, fogvacogtató napon hosszú zötykölődés után megérkeztünk egy erdélyi kis eldugott faluba a barátommal, aki azóta a férjem.

Párkapcsolati játék táblája
Intimitás – Párkapcsolati játék táblája

Akkoriban arrafelé a villany volt az egyetlen közmű, ami a kényelmet szolgálta. És néhány rádió, abból a nagydobozos tekergetős fajtából, ami mára a múzeumok lajstromlistáján szerepel. Kemény volt az élet az ittélők számára, főleg ilyen dermesztő hidegben. És mégis, itt találkoztam azzal a lopott intim pillanattal, ami egy életre belém égett, és a mai napig felmelegíti a szívem tájékát, ha rágondolok. Úton a vendégfogadónk háza felé egy röpke pillanatra tanúja lehettem egy addig sohasem tapasztalt csodának. Egy idős néni pörgött, forgott az ablakban, ahogyan a népzenére forgatta az ura, ahogyan szokás volt ott a férjet szólítani, és hangosan kacagtak közben.  Kiderült, hogy ők kettecskén így múlatják a hosszú, fagyos téli estéket.

Mi lenne ma, ha a tele víziós dobozok varázsütésre megszünnének?

Sőt, leállna a világháló? Semmi Youtube, Netflix. Mobiltelefon visszaváltozna telefonná! Semmi képi inger, csak az ég, a fák, a madarak, a fűszál, a mellettem élő ember, a mondatai, a teste, a szeme….  Nem egy egész téli szezonra, csak egy hétre? Néhány napra? Hány párkapcsolat maradna és mennyi süllyedne el örökre?

Hány párnak van arra szüksége, hogy segédeszközt használjon, amikor a párját kényeztetni szeretné? Nem mintha ezzel bármi baj lenne önmagában, csak túlságosan szokássá válik. Már önmagában egy férfi test, vagy egy női test nem izgató. Csak, ami az ideális Insta világból, vagy a netről köszön vissza.

A világ felgyorsult körülöttünk.

Nem is kis mértékben. De a tudatunk, az érzeteink ezt a tempót nem viselik. Nem tudják követni. Nem is kell nekik. Ne várjuk hát azt sem, hogy a testünk olyan gyorsan tudjon reagálni ingerekre, amint azt filmekben láthatjuk. Testi tudatosságunk csak lassan, fokozatosan fejleszthető, megadva a kellő időt az érzések megélésére és feldolgozására.

Ezért született ez a nagyszerű párkapcsolati játék. Ezért nincsenek benne kellékek. Nincs kényszerítő külső hatás. Csak két ember és az érzékek próbája.

Megveszem a játékot.

Posted on Hozzászólás most!

Intimitás játékosan?

Intimitás rezgés

Vajon lehet-e játék az intimitás? Mit is jelent nekünk a szó?

 Sokan úgy hiszik, ez egyenlő a szexualitással. Mindannyian tartós, érzelmekkel teli, változatos párkapcsolatra vágyunk. Szeretnénk, ha mind a párunk, mind mi magunk is hosszú ideig izgalmasak, különlegesek maradnánk a másik szemében. A kezdeti fellángolás, a rózsaszín köd eloszlása után aztán azonban gyakran lehiggadunk, és lassan elfeledkezünk arról, hogy a másik mit látott bennünk, mitől voltunk színesek, ragyogóak. A szexuális energia is csökken egy bizonyos idő elteltével, mert az emberi természet úgy van kialakítva, hogy azt értékelje, ami távoli, megközelíthetetlen, vagy könnyen elveszíthető. Elfelejtünk örülni annak, ami a miénk, így fokozatosan belekényelmesedünk a szerepünkbe. Megfeledkezünk arról, hogy szerelmesnek lenni csodálatos, pláne akkor, ha szexuális vonzerőnket bevetve hegyeket tudunk megmozgatni. Szerelmünk, házastársunk értékelését is sokszor ettől tesszük függővé.

A szeretkezés varázslatos dolog, de csak akkor, ha jól csináljuk.

És nem akkor csináljuk jól, amikor remek teljesítményt nyújtottunk, hanem akkor, ha ég és föld között lebegve az együtt töltött idő alatt elfeledkezünk a percek múlásáról, a térről, a testünkről és olykor a lelkünkről is. Akkor leszünk benne jók, ha igazán tudunk adni és kapni. Nem könnyű ezt az állapotot elérni, de nem is lehetetlen. Csak valahogy ezt ritkán akarjuk tanulni. Úgy képzeljük, jön magától. Sajnos nem így van. Ahhoz, hogy fel tudjunk oldódni a másik testében, fel kell oldódnunk a lelkében is, de mindenekelőtt a sajátunkban. Az intimitás magas fokára akkor léphetünk, ha már nem arra figyelünk, hogy ki hogyan néz ki, van-e rajta titkolni való súlyfelesleg, vagy valami más, amit nem szívesen osztunk meg a partnerünkkel. Ha meg merjünk magunkat mutatni teljes valónkban, és nem félünk kimutatni a bennünk dúló viharokat vagy kétségeket, már feljebb léphetünk.

A szeretkezés alatt örömöt adunk és kapunk.

Ez az öröm akkor lesz végtelen és mindent átható, ha megértjük, hogy kölcsönös. Ha érzékelni tudjuk a másik rezdüléseit, ha fogékonyak leszünk illatára, ízére, akkor az intimitás beköltözik a kapcsolatunkba olyan lakóként, akit szívesen fogadunk és marasztalunk majd. Tanulnunk kell érinteni. Érinteni testet és lelket. Ez a játék erre tanít meg. Olyan finoman és selymesen vezeti kezünket, szánkat és testünk minden egyes porcikáját az úton, hogy csak a végkifejletnél érezzük, része voltunk egy nem mindennapi csodának. A felnőttek játékának, amellyel közelebb kerülhetnek egymáshoz, méghozzá bármikor, amikor szeretnék.

A játék nem csak akkor jó és kellemes, amikor egy kapcsolat elején vagyunk, hanem ugyanilyen varázslatos tud lenni a benne résztvevőkkel együtt akár 30 év házasság után is. Ha merünk nyíltak, őszinték és kalandvágyók lenni, akkor bátorságunk kifizetődik.

Már csak egy dolgunk van: megtenni az első lépést és elindítani a folyamatot. Játsszunk! Szépen, jól, szerelmesen és kíváncsian!

Imre Hilda

Posted on Hozzászólás most!

Intimitás- így legyen vége 2020-nak!

Hogyan kell ezt a játékot játszani?
Kártyák vannak benne?
Válaszolni kell kérdésekre?
Énekelni kell benne?
Kellenek segédeszközök?
Társaságban is játszható az Intimitás?…………..

Jönnek és jönnek a kérdések.

Intimitás Játéktábla
Intimitás spirál

Itt vannak a válaszok:

Ez a párkapcsolaterősítő játék egy táblajáték, egy spirális pályával és visszajelző mezővel. Egyszerű útmutatóval ellátott előjáték a szó szoros értelmében.

A játék célja a spirális pálya legbelső mezőjére való eljutás, az összeolvadás. Nincs nyertes és vesztes. Ha a pár idáig eljutott, akkor a folytatás csakis jó lehet. Természetesen bármikor abbahagyható, ha mindkét fél úgy érzi, hogy eljött a végjáték ideje. Az egymással eltöltött idő a másiknak való örömszerzésre irányul, nem a saját mámor a cél. Az csak velejárója, következménye lesz a játéknak. Előfordulhat, hogy nem is várt mértékben megugrik ilyenkor az együttlét minősége.

Nem is olyan könnyű ezen a pályán felváltva önmagunkra figyelni, majd a párunkra. Normál esetben, játékon kívül egy ilyen előjáték helyzetben a gondolataink, figyelmünk „csak úgy van”, benne vagyunk a flowban, vagy éppen neadjisten szabadulni próbálunk, nem uraljuk felvillanó, cikázó gondolatainkat.

Az Intimitás játék lényege most a gondolataink, figyelmünk tudatos irányítása lesz.

Hol arra, hogy hogyan okozzuk a párunknak a legnagyobb izgalmat, hol arra, mi hogyan érezzük magunkat. Szétszabdalva és tudatosítva a figyelmet nem mindig egyszerű, viszont meghozza a gyümölcsét!

Úgy érdemes nekifogni a játéknak, ha van rá idő.

A hétköznapi rutinban az emberek jórésze úgy éli meg az együttlétet, és sajnos azt is csak jóesetben, hogy az elragadtatott állapot néhány pillanatnál nem tart tovább. Ezzel a játékkal fejleszteni lehet a szenzitivitást. Időt kell szánni arra, hogy igazán ráhangolódunk a párunkra, megadjuk azt, ami számára a legjobb, és átérezzük ugyanezt cserébe.

Nincsenek tehát kártyák, nincsenek kérdések, amire válaszolni kell.

Van egy útmutató, amely vezeti a játékosokat, természetesen ettől el is lehet térni egy idő után. A páron múlik és a képzelőerőn, hogy hogyan és miként járják be a spirális pályát. A lényeg mindig az, hogy a végeredmény egyformán extatikus legyen mindkét félnek. Mert igazán fontos alapköve egy kapcsolatnak, hogy a nő visszaigazolja párja férfiasságát!

Posted on Hozzászólás most!

Megvegyem a gyermekemnek ajándékba?

Ahhoz a korosztályhoz tartozom, akiknek az ismeretségi körében bizony több a felnőtt gyermek, mint a kiskorú. Természetes hát, ha ezzel a kérdéssel is gyakran találkozom így karácsony előtt.

A válaszom egyértelműen igen.

Intimitás Doboz és ajándék illatpárna
Játékdoboz + ajándék illatpárna

Mély meggyőződésem, hogy fiataljainknak igen nagy segítséget tud nyújtani. Miért gondolom?

Az ezredforduló előtt egy évtizeddel még az élet nem volt ilyen gyors. Nemhiába születnek szellemesebbnél szellemesebb írások arról, hogy milyen volt a 70-es, 80-as években gyermeknek lenni. Az azelőtti időszakról nem is beszélve! A Mazsola és Tádé, ha nem is szerette mindenki, nagyon „menő” mese volt.

Próbáljunk lekötni ma Mazsolával egy gyermeket! Meddig bírja? Ma már csak az maradhat, ami fenn tudja tartani egy gyermek figyelmét. Ez vajon hány és hányféle inger másodpercenként? Színek? Hangok? Fény?

Helyezzük párhuzamba ezt a helyzetet a szexualitással.

Hogyan is tudná idegrendszerünk, testi tudatosságunk követni az ilyen fokú gyorsulást?  Aki megéli a minőségi együttlétet, az egészen biztosan tudja, hogy sokkal több „Mazsola és Tádé” kell hozzá, mint amennyi Ben10.

Ha akár egyetlenegyszer látott gyermek szösszenetet egy pornófilmből, az beégett a tudatába. Valahogy minta marad mindaddig, amíg fel nem építi saját maga a testi tudatosságát és nem követ már tovább hiú ábrándokat. Ezt viszont nem könnyű, ha a képet követve szeretne érvényesülni. Sajnos a legtöbb esetben csak a gátlások sokasodnak. Egy-egy kudarcélmény okozhat beláthatatlan következményeket. Leginkább a fiatal lányok az elszenvedői ennek a helyzetnek. Ha nem is hibáztatja őket a párjuk a kudarcért, majd hibáztatják ők saját magukat. Nem értik, hogy miért nem képesek megfeleni a régi képnek. Persze a fiúk sem értik a legtöbb esetben, hogy miért nem teljes siker egy együttlét. Nem jobb hát az elején kihasználni egy játék segítségét?

Ajánlom hát minden fiatal lánynak ajándékba.

Ne gondolja, hogy baj van vele, ha nem tud a fiújára hangolódni néhány röpke perc alatt.

Ajánlom minden fiatal férfinak ajándékba, aki tartós párkapcsolatot szeretne kialakítani és el szeretné bűvölni a barátnőjét.

Ajánlom minden édesanyának, édesapának aki tartalmas együttlétet kíván ajándékozni felnőtt gyermekének.