– Meg fogok halni, meg fogok halni – mantrázta magában Anna. Voltak jobb pillanatai is azóta mióta megtalálta mellében a csomót, de az utóbbi két hétben szinte egy sem akadt. A munkahelyén ketten tudtak róla, hogy kemóra jár, a többieket meghagyta abban a hitben, hogy azért fáradt mostanában, mert sokat éjszakázik.
Sanyi, a mindentudó, nagyszájú Sanyi meg is jegyezte, hogy jól áll neki a fogyás, csak szólni kéne az új pasinak, hogy kímélje, mert elveszítenek a végén egy remek kollégát. Meg a férfiak szeretik az olyanokat, akiken van mit fogni. Hangos röhögése betöltötte a tanárit. Néhányan vele kuncogtak.
Mellrák
Rajta kívül alig volt férfiember a láthatáron, ezért a legócskább viccét is díjazták. Sanyi elhitte, hogy az élet császára, hiszen a csillagszemű, enyhén kiégett kolléganők nem győzték körbeudvarolni. Igaz, hogy ő inkább ropogósabb húsra vágyott, de ez nem akadályozta meg, hogy mindenkivel flörtöljön. Meg is tette, sőt az a hír járta, hogy a kezét egyszer-egyszer ott felejti egy gömbölyű hátsón. Ezen azonban kevesen ütköztek meg, megszokták, és nem is akartak kellemetlen helyzetbe kerülni azzal, hogy szóvá teszik. Ez a sunyi és gyáva hozzáállás még inkább adta alá a lovat.
Anna nem válaszolt neki, hagyta, hadd gondoljon bármit. Nem kért a sajnálkozó tekintetekből. Higgyék csak, hogy karikás szeme és sápadt bőre mögött egy nagy szerelem van kibontakozóban. A szerelem és a halál nem is áll egymástól távol, hiszen a történelem tele volt a hatalmas érzés halottaival. Legalábbis Réka kolléganője szerint, aki a magyartanítást élete értelmének tartotta.
A kórházból kijövet erősen remegett és hányingere volt, de a kocsiig tartotta magát. Két utcányira tudott csak leparkolni, ami most az El Caminoval ért fel. Nagyon fázott és mégis lángolt az arca a tavaszi napsütésben.
– Meg fogok halni – gondolta újra. Harmincnégy évesen, gyerek és férj nélkül csak úgy egyedül, mint egy árva sziget a tengerben. Sokan mondják, hogy a rák a gondolatok eredménye. A lélek fájdalma alakul át daganattá. Anna ebben sose hitt. Semmiféle gyötrelem nem kínozta a szívét. Szerelmekkel úgy állt, ahogy mások, jöttek- mentek, szülei sem hordoztak évtizedes, baljós titkokat a múltjukban. Átlagos életet élt. Munkahelyén akadt feszültség, de a világ az ilyesmire épül. Nem mennyországot díszít az ember rózsaszín pillecukorból a hétköznapokban.
Kinyitotta a kocsi ajtaját és lerogyott az ülésre. Addig a pillanatig tartott ki az ereje. Ráborult a kormányra és zokogni kezdett. Nem azon kesergett, hogy miért kapta fentről a betegséget, inkább az fájt neki, hogy nem tudja meg, milyen lenne az élete tíz meg húsz év múlva.
Hónapok óta nem járt haza, nehogy anyja észrevegyen valamit. Apjától nem tartott. Soha nem figyelt rá, fél éven át azt sem vette észre, hogy szőkésbarna haját sötétebbre, majdnem feketére festette. Vagy ha fel is tűnt neki, nem érdekelte. Magának való ember volt, nem izgatta különösebben a külvilág. Anna nem akarta sírni látni az anyját. De a rokonságot sem. Temette ő magát minden nap, elég volt a gyászból annyi.
Mellrák
Amikor felemelte fejét, és kinézett a szélvédőn, észrevette, hogy borul. Haragos felhők gyülekeztek az égen, és ezek a felhők villámokat altattak ez idáig. Az ébresztést nem szerette. A mennydörgéstől rettegett. Elfordította a slusszkulcsot és tolatni kezdett. A mögötte álló kocsira egy pillanatig sem figyelt. Akkorát csattant, mint az égzengés. Lehet, hogy az is volt, már nem tudta. Könnyfoltos szemével a visszapillantóba meredt. Egy Opel állt mögötte. Nem volt láthatatlan. Csak ő nem figyelt rá. Mellrák
– Még jó, hogy nem ütöttem el valakit – gondolta kétségbeesetten és megint sírni kezdett. Annyira zokogott, hogy nem szállt ki a kocsiból. Nem bírta kinyitni az ajtót sem. Tudta, hogy az Opel gazdája menten üvölteni fog vele. Nem csak beletolatott, de még intézkedni sem intézkedik. Ezért a közlekedésben manapság fejvesztés jár.
Néhány másodperc múlva valaki bekopogott az ablakon. Egy férfi nézett befelé. Arcának mély barázdái nehéz élet nyomait sejtették.
Anna letekerte az ablakot. Tudta, mi következik. Azt fogja a képébe ordítani, hogy béna, szerencsétlen, ostoba és figyelmetlen. Mindezt persze cifrán, megtűzdelve rokonainak különböző módon való emlegetésével.
Mellrák
– Jó napot! – köszönt az idegen meglepődését alig palástolva. – Nincs ekkora baj! Csak meg akartam kérdezni, segíthetek-e valamiben.
– Segíteni? – kérdezte Anna értetlenkedve. – Most tettem tönkre a kocsiját.
– Az csak egy tárgy, meg lehet javítani. Emiatt ne sírjon ennyire!
– Köszönöm!
A férfi várt. Nem volt jóképű, inkább érdekes arcú. Az a Belmondo fajta, aki Alain Delon mellett sose rúghatott labdába. A szeme, az a vizenyős kék azonban megnyugtatóan bámult a nőre.
– Van még valami más gond is? – kérdezte kedvesen.
– Meg fogok halni! – válaszolta Anna és már sírt is.
Van-e értelme beszélni a szexről kisgyerekkel? Ezt a kérdést sokan felteszik maguknak a 21. század elején is, de még többen hessegetik el. A szex olyan tabu, amiről nem akarunk, nem tudunk beszélni a családban, pedig minden területen átszövi az életünk. Már egy film letöltése során belebotlunk pénisznövelő szerek reklámjába, a plázák újságos standja előtt meztelen nők néznek vissza ránk. A mai videoklippek azt sugallják, hogy a szex körül forog a világ, és csak akkor vagy érdekes, ha jó tested van, vagy ha ezzel a testtel élni tudsz.
Amikor egy 10-11 éves már csak azzal tudja felhívni magára a figyelmet, hogy pucér melleit mutogatja a közösségi oldalon a szerelmének, aki elhagyta őt, akkor komoly gondok vannak e téren. De nem egyszer futhatunk bele olyan videókba, amelyen iskolás lányok önmagukat kényeztetik, és az erről készült felvétel valahogy felkerül a netre.
A szexualitás úgy, mint tevékenység és mint kisugárzás is az ember életének lételeme. Amennyire káros volt múlt századok mindent tagadó, elnyomó szemlélete, ugyanúgy káros most ez a túlzott kifelé való tárulkozás is.
A kislányok mindig is jobban előtérben vannak, talán mert látványosabb rajtuk a fejlődés. A szülők idejekorán úgy öltöztetik őket, hogy felnőtt, kihívó nőknek nézzenek ki, és hajlamosak elfelejteni, hogy a gyerek akkor is gyerek, ha látszódni kezdenek rajta az elsőleges szexuális jegyek. Gondoljunk csak arra, mennyire zavarja a még kamaszodás küszöbén lévő lányokat, ha nő a mellük, vagy szőrösödik a hónaljuk, lábuk. Sokan óriáspulcsik mögé bújva takargatják a testüket, míg mások kihangsúlyozzák a változást, pedig még át se lépték a kamaszkor igencsak billegő küszöbét.
A szülők akkor tehetnek a legtöbbet, ha mint oly sok esetben, most is, beszélgetnek velük. Bármennyire kényelmetlen is a téma, beszélniük kell a lányokkal a menstruációról, a testük tisztán tartásáról. De ez a dolog technikai része. Ezen túl legalább ekkora szükség lenne eloszlatni a kislányokban azt a tévhitet, hogy a menstruáció megjelenése egyenlő a terhesség lehetőségével.
Nagyot téved a szülő, ha azt gondolja, hogy a gyerek már mindent tud, vagy abban bízik, hogy majd megtudja valahogyan. Ezzel a valahogyannal van a legtöbb baj. Mert nem tudjuk, honnan származik az információ, és azok kapcsán mit gondol a gyerekünk. Elsősorban önmagunkban kell rendet tenni és utána válaszolni a gyerek kényelmetlen kérdéseire is. Pontosan annyit, amennyit kérdez. Nem szükséges többet mondani, mert nem tudja feldolgozni. Viszont helyre rakhatunk mindent pár mondattal, és ez megnyugvást jelent nekik.
A fiú kamaszodása nem ennyire látványos, de a korai magömlés témáját sem szabad félvállról venni. Egy igazi apa-fia beszélgetés megnyugtatóan hathat a srácra is, akinek először reagál így a teste. Ne higgyük, hogy ez végtelenül természetes! A szülőnek mernie kell felvállalni az ilyen feladatokat is.
A gyerekek kérdezni fognak. Ebben biztosak lehetünk, hiszen az iskolában sok mindent hallanak. Amikor mi még azt hisszük, hogy a gyerekünk ártatlan és még fél lábbal a gyerekszobában van, akkor biztosan elcsodálkozunk nem sokkal később, hogy mennyi mindennel tisztában van, vagy mi mindent tud helytelenül. A szexszel kapcsolatban a gyerek azon is el fog gondolkodni, hogy vajon szülei csinálják-e. Legtöbben megrettennek és utálkoznak már a feltételezésen is, de ahogy múlik az idő, a puzzle ezen darabja is helyére kerül.
Nekünk az a dolgunk, hogy megszabadítsuk szorongásoktól őket. A legfőbb szülői feladat mindig az, hogy megtanítsuk őket, merjenek bizalommal fordulni hozzánk. Ehhez azonban az is szükséges, hogy mi merjünk minden álszemérmet félretéve bátran válaszolni nekik. A magyar nyelv gazdag és változatos, így a nemi szervekre és a szexre is bőven ad kifejezést. Mégis nagyon fontos kiválasztanunk azokat, amelyek nem degradálóak, vagy kellemetlenek, esetleg mocskosak.
A szeretkezés a maga valóságában a szerelem továbbgondolása. Annak kellene lennie. A test azonban a miénk, és hogy kinek adjuk, az a lélektől függ. Ennek tanítását kellene minden szülőnek elsajátítania, és megmagyaráznia gyerekének. A testünket nem adjuk, adhatjuk könnyen és meggondolatlanul, ahogy a boltban is megválogatjuk, mit veszünk.
A test nem árucikk, nem adnak érte szerelmet, kedvességet, maximum ideig-óráig. Nem játék, amellyel zsarolhatunk valakit, de nem is közpréda tárgya a közösségi oldalakon. Ha már elérjük, hogy gyerekeink ezen elgondolkozzanak, hatalmas lépést tettünk előre. Ehhez azonban nekünk, szülőknek is sokat kell tanulnunk és változnunk. Az első legyen a bátorság, amellyel közeledünk, a második pedig a bizalom, amely nélkül nem lesz könnyű dolgunk.
Ez a szó is, mint megannyi fogalom, mindenkinek mást jelent. Mégis, ha kimondjuk, hogy elhidegülés, a szó szoros értelmében azt látjuk magunk előtt, hogy két ember már alig beszél egymással, nem érdeklődnek egymás iránt, a legkevésbé működik közöttük a kémia. Az intimitás halott. Végeredményben a közös fogalomkészletünkben az elhidegülés a halódó párkapcsolat.
Milyen viselkedésmintákat kötünk ehhez a szóhoz?
érzelmi szinten:
kevés kommunikáció
érzelmi kötelékek folyamatos leépítése, amit hol csak az egyik, hol mindkét fél megszenved
állandó feszültség a két ember között
testi szinten:
nulla, vagy ritka szex, az is általában csak az egyik félörömét szolgálja
ritka testi kontaktus, nincs ölelés, csók, puszi – az egyik fél kiköltözik a közös hálószobából
lenullázódnak a közös programok
elmaradnak a közös ünneplések
Nincs ajándékozás
szellemi szinten:
a megoldáskeresés helyett a hibakeresés folyik, azonnal feltűnik a másik beszédében a javítanivaló
Kölcsönös szívességek helyett inkább az egymás szívatása folyik
feltűnnek és előtérbe helyeződnek a szellemi hiányosságok, erősségek, vagyis a két fél közötti űr
Egy ilyen helyzetben többféleképpen lehetsz benne.
Lehetsz nyerő helyzetben és vesztes helyzetben- anyagilag, érzelmileg és szellemileg.
Amennyiben magadra ismertél az elhidegülő viszony leírásában, akkor tudatosítsd, hogy hová tartozol a táblázatban.
A tudatosítás abban segít, hogy ráláss a helyzetedre és dönteni tudj a következő lehetőségek közül.
Lehetséges kiútak az elhidegülő kapcsolatokból:
– 1. A struccpolitika
Ha úgy érzed, hogy a táblázat kakisabbik felén tartózkodsz, akkor tudd, hogy efelé a megoldás felé fog húzni a szíved. Elmondom azt is, hogy miért. Amikor az ember azt érzi, hogy anyagilag, érzelmileg és szellemileg is kiszolgáltatott, függő helyzetben van, egyszerűen bénán, tétlenül tűri a helyzetét és várja, hogy majd csak lesz valami. Közben meg sorvad a lelke, ő a legszerencsétlenebb ember a világon, hiába van meg „mindene”, semmit nem tud értékelni, mert úgy érzi, hogy semmibe veszik.
Saját magát korlátok közé szorítja, hiszen az a kép él benne, hogy a párja eltávolodott tőle, de ezen ő semmit sem változtathat, mert bármilyen benne élő megoldás a kiszolgáltatott helyzetét erősítené. Inkább foglalja le magát anyagi dolgokkal – vásárolgat, gyúr, vagy fitnessz terembe jár, fecseg barátokkal, barátnőkkel, ami ideig-óráig ad valamiféle örömet, de folyamatosan létbizonytalanságban, légüres térben érzi magát.
Egyértelmű hát, hogy ebben az esetben nem fog lépni. Néha ki-kiborul, csak úgy egy kicsit, hogy éreztesse a párjával, hogy nem jó a helyzete, de a cérnát soha nem szakítja el.
És igen, le lehet élni így egy életet, de minek? Miért jó, ha az embernek folyton hazudnia kell önmagának? Miért jó az, ha igaziból ő maga az, aki semmibeveszi saját magát?
Ha tükörbe nézve felteszed magadnak a kérdést, hogy „Szeretem-e az életem?”, és erre nem egyértelműen igen a válasz, sőt, esetleg nem megy az őszinte szembenézés, akkor másik lehetséges utat kell keresni inkább, még akkor is, ha sokkal nehezebbnek tűnik. Segítségért kiáltani mindenkor adott lehetőség.
– 2. A balta
Ha a táblázat nyerő oldalán érzi magát az ember, akkor könnyen ragadja meg a baltát és szétnyír minden köteléket, ami a másikhoz köti. Mondván, hogy ennél a helyzetnél bármi jobb. Ilyenkor fel sem merül, hogy a másikkal mi lesz. Annyira a szabadulás a lényeg, a cél, hogy az eszközök, az odavezető út már szinte nem is érdekes. A cél minden eszközt szentesít. Hogy milyen sérüléseket okozunk és szerzünk, csak akkor derül ki, amikor hosszú idő után újra, „tiszta” fejjel mérlegelni tudja az ember tetteinek következményeit. Persze csak akkor, ha nem azonnal menekült bele egy másik kapcsolatba, mely szinte törvényszerűen hozza egy idő után újra a már ismert buktatókat.
Az is lehetőség, hogy az ember megtanul egyedül boldogulni. Nem jó neki így, de mással nem tudja lelkileg fenntartani magát, csak azzal, ha minden nap igazolja önmaga előtt a szinglilét előnyeit. Ez persze sikerül is, mert egyedül egy ideig valóban jobb. Senkihez sem kell igazodni, nem kell alkalmazkodni, megbeszélni, elfogadni, gondoskodni, … sorolhatnám. De egyedül nem jó. Nagyon ritka az az ember, akinek egyedül valóban jó.
A lélek folyamatosan hajtja az embert a megismerésre, a másik felfedezésére. Sokan leélik az életüket egyedül, úgy, hogy az egyedüllétnek az összes védőbástyáját maga köré építi. És egy idő után valóban elhiszi, hogy sokkal jobb egyedül. De a lelke mélyén ő is tudja, nagyon jól tudja, hogy vágyik az igazi társ ölelésére. De azt tartja, hogy az igazi társa vagy nem született meg, vagy a világ másik felén él.
A balta esete akkor tud valóban nyerővé válni, ha az ember felül tud kerekedni a személyes sértettségen, megbántottságon, elvárásain a másikkal szemben. Akkor mondható el az, hogy tanult az előző kapcsolatból, és a következőben ugyanabba a gödörbe nem lép bele. Inkább elmegy mellette. Ilyenkor lehet olyan párkapcsolata, mely valódi kiteljesedett örömmel ajándékozza meg.
– 3. Flört ide, flört oda
Mi van akkor, ha igazán nagy katasztrófa nincs a házasságban, nem megy még az egymás öldöklése, de a beszélgetés, a közös programok, a szex elmaradnak. Vagy csak simán a szex. Mert már sok-sok éve ugyanaz megy. Ugyanaz a két ember, ugyanaz az ágy, ugyanaz a pozíció, ugyanaz az unalom… Nincs vágy. Szeretet lenne, de vágy! Na, az nincs. Már rég nincs.
Ilyenkor lehetséges megoldás egy harmadik. A közbeékelődő harmadik. Friss hús, friss energia, friss vágy. Ezt a vágyat fel lehet arra is használni, hogy az ember hazavigye és felpezsdítse a romjaiban heverő testi kapcsolatát. Működik akkor, ha az a fél, aki kifelé kacsintgat, szereti a társát és képes arra, hogy csak a vágyat vigye haza azzal a szándékkal, hogy javítson a kapcsolatán. Nagyfokú érzelmi intelligenciát igényel, hiszen ebben a helyzetben a legtöbb ember elcsábul, saját csapdájába esik.
Egy új partner friss energiái nagyon gyorsan maguk alá temetik az embert, túlnő rajta a kísértés. Viszont pontosan ilyen gyorsan a másik fél számára is látványossá válik, könnyen kiderül a félrelépés. Ilyenkor az elhidegült testi kapcsolat minden szinten lefagy.
Kivéve, ha valamelyik fél felvállalja a 4. lehetséges megoldást.
– 4. Áldozatból áldás
Ez az a megoldás, ami bármekkora a baj, alkalmazható. Akkor sikeres, ha valaki nagyon elszánt és érzelmileg stabil tud maradni. Az érzelmi stabilitás kialakulhat egy megélt trauma, vagy érzelmi mélypont által. Ez az a helyzet, amikor nincs elvárás a másikkal szemben, egyszerűen tesszük a dolgunkat és az időre bízzuk a történéseket.
Vagyis, ha eldöntjük, hogy a partnerünk fontos számunkra, bármekkora is legyen az űr közöttünk, elkezdhetünk cselekedni. Nem árt ismerni, hogy mi a párunk szeretetnyelve, és minden nap, anélkül, hogy cserébe várnánk valamit, teszünk érte.
Itt jön be azIntimitás játékszerepe. Ez az a játék, amivel ha nincs vágy, de van egy elszánt fél, a hamvaiból is újjáéleszthető az elhidegült kapcsolat. Ilyenkor a játékszabály az, hogy a párunkat „testileg akadályoztatottnak” nézzük, esetleg kihagyhatjuk első játékra az első kört, és csak mi játszunk a párunkon. Nem fogunk csalódni. Nagy ajándék, amikor az ember a saját vágyát figyelheti meg a másik vágyának az ébresztgetésével. Nagyfokú testtudatosság nyerhető általa. Nem is beszélve a partner hálájáról. Egy idő után az „áldozatos” munka meghozza a gyümölcsét. És ez a gyümölcs minden gyümölcsök legédesebbjike!
Ez a megoldás az elhidegültségre kitartást, tartást, elszántságot és elvárásoktól való mentességet feltételez. Mondhatni olyan tulajdonságokat, melyekkel az emberiség kis része rendelkezik. De benned megvan. Igaz?! Próbáld ki! Nem kell hozzá hosszú idő, és máris érezheted a pozitív, áldásos hatásait.
Tudod mit?
Gondolj ilyenkor a párodra úgy, hogy beteg. Súlyos beteg. Nem hall, nem lát, nem beszél, vagy inkább félrebeszél. Mit teszel egy fekvő beteggel? Nem kiabálsz, nem veszekszel, nem veszed sértésnek, ha „olyasmiket” vagdos a fejedhez, egyszerűen csak szereted, „sütit viszel neki” és nem vársz vissza cserébe semmit.
Egy idő múlva fel fogod ismerni a gyógyulás jeleit és akkor sokkal nagyobb elszántsággal és lendülettel tudod folytatni a gyógyítást. A testi vágy és testi kapcsolat gyógyítása során áldozatos munkád eredménye olyan fokú gyönyör, melyet eddig nem ismertél. Hajrá, támogatlak az úton!
– 5. Isten veled
Ez az út nem egy ember döntése, hanem a pár mindkét tagja tudatosan választja azt a megoldást, hogy elengedi a másik kezét. Ez a veszekedések, megaláztatások nélküli válás. Az az elválás, amit ugyanúgy meggyászol mindkét fél, de egy idő után mindketten képesek a továbblépésre. Ez a megoldás a leginkább előremutató abban az esetben, ha a felek belátják, hogy már jobb egymás nélkül, mint együtt. Ilyenkor a felek között megmarad a kölcsönös tisztelet és egyfajta szeretet is, mely végigkíséri az életüket.
Ha viszont a felek bármelyike is belemegy egy ilyen játékba azért, hogy „a békesség megmaradjon”, de folyamatosan azon ábrándozik, hogy mikor és hogyan tudja megmutatni a volt párjának, hogy mennyire érdemes ő a régi pozíciójára, akkor ez a döntés csak egy látszatmegoldás. A problémák szőnyeg alá söprése.
Aki nem tud továbblépni, a múltban él, múltbéli gondolatokat dédelget, az sajnos megreked az életében. Jónéhány hónapra, évre beleragad a saját érzelmi mocsarába, ahonnan csak egy súlyos trauma, vagy csak egy terapeuta tudja kihúzni.
Ha egy kötél elszakadt, lehet toldozni, foltozni, de a sérülékenysége megmarad. Nem tartós. Ha viszont szövünk egy új, erős kötelet, egy másik kötelet, akkor estleg ehhez hozzá lehet kötni az elszakadt előzőt. Lépni kell. Tovább.
Nem, nincs egyszerű, könnyű megoldás.
Csak nehéz és még nehezebb utak vannak. Hogy melyiket járod, melyiket választod, rajtad áll. Tudnod kell azonban, hogy lelked hajtani fog, nem maradhatsz egyedül, bármennyire is kecsegtető a lehetőség. A lélek magánya ugyanannyira rossz, mint a lélek eltiprása, a hazugság és a méreg cseppenként való adagolása. Az egyedüli lehetőség a kiteljesedésre az emberek 99%-ának a párkapcsolaton keresztül vezet. Ahhoz, hogy az ember felfedezze, megismerje önmagát, szüksége van egy tükörre.
És ez a tükör általában, ha csorba is, torz is néha, a legnagyobb kincset tükrözi vissza.
Lufi, díszítés, műanyag, rózsaszín habosbabos álom, giccsparádé. Álom, vagy valóság? Valóság lenne? Kinek a valósága? Valóban erre van szükség ilyenkor?
Ebben az esetben is mint mindig, nem az alapünneppel van a gond, hanem velünk emberekkel. Túltoltuk. Lássuk be. Nem kicsit! Nagyon! És ragaszkodunk hozzá.
Szent Bálint püspök idejében nem élt még ennyi királyfi és királylány. De ennyi tündérkeresztanya sem. Az is igaz, hogy a szerelmesek nem mindig tudtak együttmaradni és kipróbálni az életet együtt, mert a legtöbb esetben a szülők már jóelőre elrendezték az esküvőt és a jövőt.
Kérdés, hogy melyik volt a jobb.
Ide is és oda is vannak érvek, és bőven ellenérvek. Tény: nem baj, ha munkálkodik Szent Bálint, mint a szerelmesek védőszentje, mert a szerelmeseknek végülis sohasem volt könnyű. Leginkább, a februári időszak. Régen is ez a z időszak volt az egyik legnehezebb az évben, amikor már az előző éves tartalékok fogytán, a napfénynek, melegnek, zöld színnek híján volt minden teremtett lélek az északi féltekének ezen a tájékán. Böjti időszak ez, testben, lélekben.
Miért is ne lehetne hát Bálint püspök halálának az évfordulóját a szerelem ünnepeként megélni? Tavaszváró, egymásra figyelős napként. Ha az ember böjtöl, kénytelen a belső folyamatait is megélni. Ebben az állapotban sokkal könnyebb a szerelem ködén átlátni, meglátni az embert. De a szerelem szeretetté nemesülését is könnyebb megélni. Azt az állapotot, amikor átérezzük párunk minden rezdülését, felismerjük az irányában megnyilvánuló énünk mozgatórugóit.
Igen! Erről szól a szerelem napja.
A szerelem, egymásra figyelés, intimitás időszaka. Ha habosbabos álommal, akkor azzal. Ha anélkül, még jobb. Csak ne fátyolozzuk el igaz valónkat semmiféle ránk erőltetett maszkkal, vagy felvett álarccal. Voltunk, akik voltunk. Vagyunk, akik vagyunk. Leszünk, akik leszünk. Szeretetreméltó, szerető, nyíltszívű emberek.
Vagyunk, akik vagyunk. Február 14-én is!
Valentin napon. Vagy Bálint napon, vagy a házasság hetének napján, vagy csak egy februári, tavasz-, napfényváró napon!
Hosszú évekkel ezelőtt egy hófehér, fogvacogtató napon hosszú zötykölődés után megérkeztünk egy erdélyi kis eldugott faluba a barátommal, aki azóta a férjem.
Intimitás – Párkapcsolati játék táblája
Akkoriban arrafelé a villany volt az egyetlen közmű, ami a kényelmet szolgálta. És néhány rádió, abból a nagydobozos tekergetős fajtából, ami mára a múzeumok lajstromlistáján szerepel. Kemény volt az élet az ittélők számára, főleg ilyen dermesztő hidegben. És mégis, itt találkoztam azzal a lopott intim pillanattal, ami egy életre belém égett, és a mai napig felmelegíti a szívem tájékát, ha rágondolok. Úton a vendégfogadónk háza felé egy röpke pillanatra tanúja lehettem egy addig sohasem tapasztalt csodának. Egy idős néni pörgött, forgott az ablakban, ahogyan a népzenére forgatta az ura, ahogyan szokás volt ott a férjet szólítani, és hangosan kacagtak közben. Kiderült, hogy ők kettecskén így múlatják a hosszú, fagyos téli estéket.
Mi lenne ma, ha a tele víziós dobozok varázsütésre megszünnének?
Sőt, leállna a világháló? Semmi Youtube, Netflix. Mobiltelefon visszaváltozna telefonná! Semmi képi inger, csak az ég, a fák, a madarak, a fűszál, a mellettem élő ember, a mondatai, a teste, a szeme…. Nem egy egész téli szezonra, csak egy hétre? Néhány napra? Hány párkapcsolat maradna és mennyi süllyedne el örökre?
Hány párnak van arra szüksége, hogy segédeszközt használjon, amikor a párját kényeztetni szeretné? Nem mintha ezzel bármi baj lenne önmagában, csak túlságosan szokássá válik. Már önmagában egy férfi test, vagy egy női test nem izgató. Csak, ami az ideális Insta világból, vagy a netről köszön vissza.
A világ felgyorsult körülöttünk.
Nem is kis mértékben. De a tudatunk, az érzeteink ezt a tempót nem viselik. Nem tudják követni. Nem is kell nekik. Ne várjuk hát azt sem, hogy a testünk olyan gyorsan tudjon reagálni ingerekre, amint azt filmekben láthatjuk. Testi tudatosságunk csak lassan, fokozatosan fejleszthető, megadva a kellő időt az érzések megélésére és feldolgozására.
Ezért született ez a nagyszerű párkapcsolati játék. Ezért nincsenek benne kellékek. Nincs kényszerítő külső hatás. Csak két ember és az érzékek próbája.
Vajon lehet-e játék az intimitás? Mit is jelent nekünk a szó?
Sokan úgy hiszik, ez egyenlő a szexualitással. Mindannyian tartós, érzelmekkel teli, változatos párkapcsolatra vágyunk. Szeretnénk, ha mind a párunk, mind mi magunk is hosszú ideig izgalmasak, különlegesek maradnánk a másik szemében. A kezdeti fellángolás, a rózsaszín köd eloszlása után aztán azonban gyakran lehiggadunk, és lassan elfeledkezünk arról, hogy a másik mit látott bennünk, mitől voltunk színesek, ragyogóak. A szexuális energia is csökken egy bizonyos idő elteltével, mert az emberi természet úgy van kialakítva, hogy azt értékelje, ami távoli, megközelíthetetlen, vagy könnyen elveszíthető. Elfelejtünk örülni annak, ami a miénk, így fokozatosan belekényelmesedünk a szerepünkbe. Megfeledkezünk arról, hogy szerelmesnek lenni csodálatos, pláne akkor, ha szexuális vonzerőnket bevetve hegyeket tudunk megmozgatni. Szerelmünk, házastársunk értékelését is sokszor ettől tesszük függővé.
A szeretkezés varázslatos dolog, de csak akkor, ha jól csináljuk.
És nem akkor csináljuk jól, amikor remek teljesítményt nyújtottunk, hanem akkor, ha ég és föld között lebegve az együtt töltött idő alatt elfeledkezünk a percek múlásáról, a térről, a testünkről és olykor a lelkünkről is. Akkor leszünk benne jók, ha igazán tudunk adni és kapni. Nem könnyű ezt az állapotot elérni, de nem is lehetetlen. Csak valahogy ezt ritkán akarjuk tanulni. Úgy képzeljük, jön magától. Sajnos nem így van. Ahhoz, hogy fel tudjunk oldódni a másik testében, fel kell oldódnunk a lelkében is, de mindenekelőtt a sajátunkban. Az intimitás magas fokára akkor léphetünk, ha már nem arra figyelünk, hogy ki hogyan néz ki, van-e rajta titkolni való súlyfelesleg, vagy valami más, amit nem szívesen osztunk meg a partnerünkkel. Ha meg merjünk magunkat mutatni teljes valónkban, és nem félünk kimutatni a bennünk dúló viharokat vagy kétségeket, már feljebb léphetünk.
A szeretkezés alatt örömöt adunk és kapunk.
Ez az öröm akkor lesz végtelen és mindent átható, ha megértjük, hogy kölcsönös. Ha érzékelni tudjuk a másik rezdüléseit, ha fogékonyak leszünk illatára, ízére, akkor az intimitás beköltözik a kapcsolatunkba olyan lakóként, akit szívesen fogadunk és marasztalunk majd. Tanulnunk kell érinteni. Érinteni testet és lelket. Ez a játék erre tanít meg. Olyan finoman és selymesen vezeti kezünket, szánkat és testünk minden egyes porcikáját az úton, hogy csak a végkifejletnél érezzük, része voltunk egy nem mindennapi csodának. A felnőttek játékának, amellyel közelebb kerülhetnek egymáshoz, méghozzá bármikor, amikor szeretnék.
A játék nem csak akkor jó és kellemes, amikor egy kapcsolat elején vagyunk, hanem ugyanilyen varázslatos tud lenni a benne résztvevőkkel együtt akár 30 év házasság után is. Ha merünk nyíltak, őszinték és kalandvágyók lenni, akkor bátorságunk kifizetődik.
Már csak egy dolgunk van: megtenni az első lépést és elindítani a folyamatot. Játsszunk! Szépen, jól, szerelmesen és kíváncsian!
Tetszik a borító, szép a játék, na de mégis! Milyen játék ez?
Számos alkalommal tették fel nekem a kérdést. Úgy érzem, érdemes írni róla néhány gondolatot.
Az Intimitás nem a szokványos, boltokban kapható játék, annyi bizonyos. A megjelenése előtt utánanéztem, hogy milyen a kínálat ebben a témában, és biztosíthatlak kedves olvasó, ilyet nem találtam. Még kicsit hasonlót sem.
Ebben a játékban sem kérdésekre válaszolni, sem képességekkel előrukkolni, sem pedig kellékeket használni nem kell. Nincsenek külső kényszerítő körülmények, minden halad egyre beljebb, vagy egyre mélyebbre, ahogyan a pár temperamentuma ezt igényli. A véletlent egy dobókocka irányítja, azonban ez nem túlságosan befolyásoló tényező. A spirális játékmezőt végigjárva egészen biztosan el lehet jutni a végkifejletig.
Nem lehet kijátszani, mint egy kérdésfeltevéses kártyajátékot. Nem lehet kétszer ugyanúgy lejátszani. Ámde, minden játszma után tapasztaltabb lesz az ember tőle. Magabiztosabb lesz a partneréhez való viszonyulása, sőt, saját testi tudatossága is bővül.
Nem az a fajta játék, ami képi, vagy verbális ingereken keresztül indítja be a megfelelő hormonokat. Sokkal inkább olyan, ami két ember kapcsolódását irányítja oly módon, hogy képesek legyenek egymást eljuttatni oda, ahol már nem kellenek, nincsenek külső ingerek, csak két egymásra talált test, lélek.
Ha szeretnél feliratkozni az Intimitás játékkal kapcsolatos hírlevélre, akkor kérlek, add meg az adataidat az alábbi űrlap kitöltésével. Megadott adataidat természetesen csakis arra használjuk, hogy hasznos információkat, érdekes cikkeket osszunk meg veled!
