Péter nem értette a nőket. Ezzel nem volt egyedül, mert férfitársai is hasonló tekintettel bámultak volna a feleségük ingerült arcára tizennyolc cseppet sem egyszerű év után. Mit is mondott neki az a nő, akinek minden rezdülését ismeri? Nem értelmezte pontosan, mert fél füllel a híreket hallgatta, Andrea pedig szokás szerint nem vette figyelembe ezt.
Egyik nap botor módon megemlítette a kedves nejének, hogy egyre ritkábban vannak együtt, pedig alig múltak negyven, és a férfipotenciál ilyenkor még csúcson van. Erre Andrea lassan megfordult mosogatás közben, és kimért hangon közölte, hogy tesz a férfipotenciálra vagy mire, gondolkozzon már el a kedves férje, mikor lepte meg őt utoljára bármivel.
Ebből kiadós veszekedés kerekedett. A férfi továbbra is a szexet emlegette, a nő pedig a kedvességet. A meccs így épp döntetlenen állt, ami ebben a helyzetben nem volt előnyös egyik félnek sem. Péter erre bevetette, hogy igen drága mostanság a virág, talán nem arra kellene költeniük a pénzt, megy az eléggé amúgy is. Andrea megrántotta a vállát és kijelentette, létezik vadvirág is. Ezzel a beszélgetés részéről befejezettnek tűnt, mert haragos arccal kivonult a kertbe gyomlálni, mint mindig, ha rosszkedvű volt.
Másnap reggel alig váltottak szót. A gyerekek pillanatok alatt kinn voltak a házból, így még róluk sem kellett vitatkozniuk. Péter beszállt a kocsijába és elhúzott. Egész nap a felesége viselkedése miatt bosszankodott. Vajon miért van az, hogy a nőknek könyörögni kell egy idő után, hogy odaadják magukat? Mintha kegyet gyakorolnának. És azért valljuk be, Andrea nem Angelina Jolie. Igaz, ő sem Brad Pitt. Ám egyszer, még húsz éve azt mondta neki egy lány, hogy nagyon hasonlít rá. Ezt azóta sem felejtette el.
Hazafelé jövet, Fótot elhagyva meglátta azt, amit eddig soha.
Virágok voltak a mezőn.
Piros, sárga és kék gazok. Soha eddig nem tűnt fel neki, hogy ott vannak, pedig biztosan nem ezen a tavaszon bújtak ki először. És akkor, ott megfogalmazódott benne az ötlet. Hát itt a nagy lehetőség! Lassított és megállt az út mentén. Kiszállt, szétnézett.
Sokan száguldottak el mellette. Biztos volt benne, hogy hülyének nézik, vagy azt gondolják, könnyít magán. A csomagtartóból egy metszőollót vett elő, amit nem pakolt ki a hétvégi kertészkedés után, és belegázolt a gazba. No, nem derékig ért ott minden, de ő nagyon remélte, hogy igen, és abban is bízott, hogy senki nem veszi észre, mit csinál. Már nem kamasz, hogy ilyen ostobaságokkal töltse az idejét, de ha Andrea ettől boldogabb lesz, legyen.
A nyúlós, kacskaringós virágcsodák szépen gyűltek a kezében, amikor meghallotta, hogy egy kocsi fékez övé mellett. És persze nem nyílt meg a föld alatta, hiába kívánta gyorsan.
– Minden rendben, haver? – kiáltott oda neki egy férfi. – Segíthetünk valamiben?
Péter megfordult, elvörösödött. A keze tele volt virággal, az orra virágporral, ami bizsergette is rendesen. Restelkedve nézett sorstársára és a mellette ülő nőre.
– Semmi gond! Csak szedek egy kis gizgazt!
– Akkor jó munkát! – röhögött egy nagyot a másik, mire a felesége oldalba bökte.
– Látod, micsoda férfi! – mondta neki hangosan. – Mindig tudtam, hogy vannak még lovagok a mai világban is.
Ezzel szélvész gyorsan elhúztak.
Péter ostoba vigyorral és nem kis büszkeséggel nézett utánuk.
– Megérte – gondolta és lehajolt még egy szikrázóan piros fene tudja milyen növényért.
Imre Hilda
További történetek Imre Hildától:
Hilda szerzői oldala: https://www.facebook.com/imrehildaszerzoioldala/
