Szex, méhecskék, virágok…

Ági idegesen vasalt a nappali közepén. Idegesen azt jelentette, hogy feltűnően hangosan csapta ruhákat a vasalódeszkához, és a vasalóval úgy ment végig rajtuk, mintha le akarná dózerolni a gyűrődéseket. Ez bizonyos szempontból így is volt, de nem a kiégetett ruha volt a cél.

Szex, méhecskék, virágok...

Beszélgetnie kellett volna Alizzal, aki a kanapén hevert és a telefonját nyomogatta. Tudta, hogy a te vagy az anyja, te beszélj vele beszélgetésnek el kell jönnie egyszer, mégis nagyon haragudott a férjére, aki inkább elment otthonról, csakhogy Ági nyugodtan beszélgethessen a lányukkal a szexről.

 Aliz tizenkét éves volt, kislány és nagylány egy testben. Olykor úgy viselkedett, hogy legszívesebben dedósnak nevezte volna, máskor meg éretten nyilatkozott egy számára fontos témáról. Tipikus kamasz, aki nem találja helyét a világban, gondolta. Ági meg tipikus anya volt, aki ezzel a helyzettel nem tudott mit kezdeni.

Azt azért sejtette, hogy nem kezdheti a méhecskéktől és a virágok beporzásától, mert a lánya azonnal hülyének nézné, és leállítaná. Akkor viszont honnan indítson? Miközben fogytak a ruhák, és nőtt a vasalt ruhák hegye, Ági ezer meg ezer mondatot formált meg magában. A kanapén elnyújtózó, halálosan lusta Alizban életre kelt a csecsemő, a copfos kislány, az ünneplőben remegő elsős, az arrogáns kiskamasz.  Tudta, egy anya nem lát szelektálva, nem tudja elhinni, hogy a szex, mint olyan, megfordul a lánya fejében, vagy, hogy egyáltalán tudja, mi az. Vajon miért kell egy tizenkét éves lánnyal beszélgetnie a témáról, dühöngött tovább.  Talán, mert attól félt, hogy Aliz ostoba netán kíváncsi? Egyik sem volt rá igaz, viszont szemmel láthatóan átalakult a teste az utóbbi hónapokban, amelyet gondosan takargatott a családja előtt, és egyre gyakrabban hagyta ki az úszásórát.

– Aliz, le tudnád tenni a telefont, hogy beszélgessünk? – kérdezte váratlanul tömény ingerültséggel a hangjában.

szex, méhecskék, virágok...

A lány felpillantott és morgott valamit.

– Nem értem, mit válaszoltál? – csapott le rá újra.

– Igent mondtam, de nem hallottad.

– Jó, akkor tedd le!

–Jól van, teszem már, ne légy olyan ideges!

– Nem vagyok ideges.

Aliz kaján vigyorral nyugtázta a hazugságot.

– Ha ennyire ingerült vagy, két dologról lehet szó: vagy váltok, vagy a szexről akarsz felvilágosítást tartani – mondta ki keresetlenül, amit gondolt.

Ági elpirult. Ennyire átlátszó lenne?

– Igen – nyögte.

– Anya, most melyik? Vagy mindkettő? Remélem, nem egyszerre időzítetted a két bejelentést.

Ági megrázkódott. Úgy viselkedik, mint egy ostoba kölyök. Össze kell szednie magát, mert nevetséges lesz.

– A szexről akarok beszélni.

Aliz felsóhajtott.

– Hála, az égnek! Méhecske, beporzás meg ilyesmi? Ezt már tudom. Valami új?

– A valódi szex témát akarom megbeszélni. Jó lenne, ha nem flegmáskodnál.

– Nem fogok. Kezdd nyugodtan!

– Tudod, ha két ember szereti egymást, eljön az ideje, hogy testi kapcsolat legyen köztük.

– Eljön az előbb is, mint Tündééknél…- szólt közbe a kamasz.

– Az unokatestvérednél? Hiszen csak tizenhárom éves!

Ági megrázkódott. Maga előtt látta a vézna kislányt és egy pillanatra sem tudta elképzelni aktus közben.

– Anya, hidd el, tudom, mit beszélek. Már megbeszéltük a lányokkal, hogy nekünk eszünk ágában sincs fiúkkal lenni, ha azok azt akarják.

– Tudod, mit jelent az azt?

– Sejtem, de az biztos, hogy abból gyerek lehet. Én meg nem vagyok idióta, mert még én is gyerek vagyok.

Ági szeme kigúvadt. Ezeket a mondatokat akarta hallani, de nem így.

– Honnan tudod mindezt?

– Tudom, hogy most szívinfarktust kapsz, de néztünk egyszer egy olyan filmet. Réka apjának telefonján volt. Azt biztos tudom, hogy nekem olyanra nincs szükségem. Undorító.

– A szerelmeskedés nem undorító. Viszont veszélyekkel jár.

szex, méhecskék, virágok...

Aliz elfintorodott. Látta, hogy a telefonja jelez, de nem nyúlt érte.

– Anya, higgadj le! Még nem is csókolóztam. A fiúk észre se vesznek. Nem fogok ostobaságot csinálni senki kedvéért. Elhiszed?

– És Tünde?

– Tünde az más. Ő csak erről beszél. És buta is. Azt mondja, a fiúknak semmi más nem kell, csak a szex. De én láttam a filmekben is, hogy ez nem igaz.

– És hiszel a filmeknek?

– Sokszor igen. Egy biztos, erről a témáról még ne beszéljünk. Nem izgat.

– Ha lesz kérésed, felteszed? Biztosan nem fogsz kihagyni ebből?

–  Anyukám, nem telefonozhatnék tovább, mielőtt szívinfarktust kapsz? Hidd el, nem neveltél idiótát. És kérdésem már most is van!

Ági majdnem megkönnyebbült, de az utolsó mondat hallatán belészorult a levegő.

szex, méhecskék, virágok...

– Halljam!- mondta könnyedséget mímelve.

– Mi a terved a sütőben a hússal, mert már förtelmes a szaga? – Aliz elnevette magát. Ági kis híján eldobta a vasalót, amikor megérezte az odaégett karaj szúrós szagát. Odaugrott, kinyitotta a sütőt, és hagyta, hogy a füst kiáramoljon. Aztán elégedetten nyugtázta, hogy lám, csak ennyi ez az ára a szexuális felvilágosításnak. Még.

Imre Hilda

További történetek Imre Hildától:

Kocsiban vagy nem a kocsiban

Szex és a lélek

A hűség

Eggyé lenni

Vadvirágok

A harisnyatartó

Hilda szerzői oldala: https://www.facebook.com/imrehildaszerzoioldala/

Ha érdekel a szexuális felvilágosítás témája, olvass tovább>>.

 

Leave a Reply