Ria napja mindenben kivételes volt. Kivételesen mozgalmas és kivételesen borzalmas. Eleve nem indult kellemesen, mert kora reggel, miközben borotválta a lábát, megszaladt a penge. Persze, tudta ő, hogy nem kellett volna azzal kezdeni a napot, de egy forró nyári délelőttön ki akar gorillaszőrbe csavarodva a városban kajtatni? Márpedig neki annyi és olyan sűrű volt a szőr a lábán, mint egy igazi emberszabásúnak. Hetek óta nadrágban járt, nem volt kedve leszedni, úgyse látta senki. A szőr meg csak nőtt, burjánzott és tekeredett, mintha tápoldatozta volna valaki.
Ha előző este Gerda nem szól neki, hogy buliba hivatalos és nem rángatja el, ha tetszik neki, ha nem, akkor biztosan nem fog bele a kényes műveletbe. Mondjuk egy bozótvágó lehet, hogy kisebb kárt okozott volna, gondolta pikírten. Ahogy a zuhanyzóban állt és nézte a csordogáló vérpatakot, megint anyja hangja csengett a fülében: ez vagy, fogadd már el, mert ha nem fogadod el, akkor se változik semmi. A szőrös lábat és minden mást nem könnyű elfogadni…
A korai horror ezzel azonban nem fejeződött be, bár nem volt várható egy késes gyilkos a függöny mögött. Amikor azonban sajgó bőrét krémezte, elengedett egy-két cifra káromkodást. Még, hogy a szépségért meg kell szenvedni! Azt kellene megcsapni, aki ezt a mondást kitalálta.
Korán végeztek a munkában és rávette az egyik kolléganőjét, hogy menjenek el vásárolni. Mindenekelőtt alapozót akart venni, mert a szeplőit mindenképp el akarta rejteni. Annyi volt a fején, hogy hozzá képest a pulykatojás kopár sivatagnak tűnt. Sose értette, neki miért jutott a környék összes szeplője, amikor a családban senkinek sem volt, de öccse mindig megnyugtatta azzal, hogy ő a postástól van. És a postás valóban szeplős volt. Ria nem díjazta keresetlen humort.
Vett egy nagyon mattító, nagyon hatásosnak mondott, mindent elfedő csodakencét és mellé kapott ajándékba egy parfümmintát. Amikor felnyitotta, az mind ráfolyt a táskájára, ami azonnal elkezdett fakulni. Ezek után már nem volt kedve sehová menni. Ha Gerda nem csenget be érte, nem üvöltözik vele, hogy aggszűz marad, meg ilyesmi, akkor biztosan nem mozdul ki aznap. Az aggszűz annyira tetszett neki, hogy percekig ízlelgette a szót. Ki gondolta volna, hogy egy olyan életvidám, bolond lány, mint a barátnője ilyesmivel tud dobálózni, méghozzá hatásosan?
Magára erőltetett egy semmilyen pólót, felvett egy szűk farmert és már készen is állt az indulásra. Arcát vastagon kente és való igaz, az alapozó csodát tett. Volt benne némi maszkszerűség, de kit zavar, ha egyetlen szeplő sem bírt a krém alatt érvényesülni. A viaszbaba hatás némi riadalmat keltett Gerdában, de nem akarta elvenni barátnője kedvét, ha már rászánta magát az ismerkedésre.
A buli ötből hármas volt, de Ria nem unatkozott. Beszélgetett egy szerencsétlen vidéki lánnyal, aki először volt Pesten és azonnal eltévedt. Aztán leül mellé egy nagyon kövér fiú, ő tartotta szóval, miközben megevett négy pár virslit három szelet kenyérrel. Már tizenegy is elmúlt, amikor megérkezett a királyfi. Lova nem volt, de fehér pólóban érkezett és kék szeme beragyogta a szobát. Ria szerint. Mások nem látták ezt a királyfis belovaglást, de nem is számított. Úgy érezte, ha sokáig nézi, bevonzza. Ezt tanulta az egyik tanfolyamon. Csak eléggé kell vizualizálni. Ő pedig mást se tett, mint erőteljesen maga mellé próbálta varázsolni.
És működött a dolog, mert a fiú egy fél óra múltán mellé keveredett. Beszédes volt és lelkes. Ria szerelmes lett. Jó, ez túlzás, de egészen belelovalta magát az érzésbe, hogy egy ilyen srác kitünteti a figyelmével őt, a pulykatojást, akinek a lábát piros csíkok tarkítják nem feledtetve vele, hogy a gyantázás egyszerűbb dolog.
Amikor a fiú felajánlotta hajnali négykor, hogy hazakíséri, nem sejtette, hogy az ágyban kötnek ki. Az én nem olyan lány vagyok-mondatot nem lehetett elmondani, főleg, mert pontosan olyan lány lett. Benn a lakásban még egy pillanatra eszébe jutott a lába, de azt gondolta elég sötét van ahhoz, hogy a fiú ne vegye észre. A sminket majd nem mossa le, és akkor nem derül ki, hogy mennyire pettyes a feje. Miután aránylag józan ésszel kigondolta ezt, átadta magát a gyors gyönyörnek, amely sose volt rá jellemző. De a szerelem, vagy nevezzük bárminek, most igenis győzni akart a józanész felett. Úgy aludtak el, hogy észre se vették bekopogni a reggelt.
Már dél volt, amikor a srác kinyitotta a szemét. Érezhetően nem tudta, hol van. Aztán eszébe jutott a vicces lány, aki nem akart kitűnni a tömegből, és pont ezért lett számára érdekes. Elege volt már a sok üresfejűből, akikkel két értelmes mondatot sem tudott váltani. És Ria másnak tűnt, mint azok. Nem nevette ki, amikor elmondta, hogy újságírónak készül. Nem mondta el azt a mondatot sem, hogy az hülyeség, mert manapság mindenki ír, és mindenki piszok jónak képzeli magát. Hallotta ezt eleget otthon, főleg a bátyjától, aki szintén írással foglalkozott. Igaz dalszövegekével, de az mindegy.
Nézte a mellette fekvő, hullámos hajú Riát, akinek elfolyt a szemfestéke, és a bal arcán észrevett valamit. Apró barna pettyek bukkantak elő, mitől arca sokkal kislányosabbnak tűnt, mint az esti fényben. Ria megérezte, hogy figyelik. Úgy riadt fel, mintha ágyút sütöttek volna el mellette.
– Jesszusom – mondta.
– Nem, azért az mégse, de Gábor vagyok, ha még emlékszel rám – mondta a fiú.
– Nem az jesszusom, hanem a fejem. Nem kellene így látnod! – mondta Ria és fejére húzta a takarót.
– Te szeplős vagy? – kérdezte a kíváncsi vendég.
– Igen.
–Tegnap nem vettem észre. Miért takartad el?
– Gyűlölöm a pöttyöket.
– Bolond csaj! – nevetett a srác. – Senki nem mondta még, hogy ettől különleges vagy?
– Pulykatojás vagyok – motyogta Ria a párna alatt.
– Egy nagyon nagyon különleges pulykatojás, akinek ideje levennie a maszkját! – mondta a fiú jókedvűen.
Imre Hilda
További történetek Imre Hildától:
Hilda szerzői oldala: https://www.facebook.com/imrehildaszerzoioldala
